Nincs is tiltólistán a nagy-magyarországos zászló az UEFA-nál
Sem rasszizmusellenes szervezetüknél. A FARE magyar elnökségi tagja nem is tudja, Csányi Sándor miért feltételezte ennek ellenkezőjét.
Sem rasszizmusellenes szervezetüknél. A FARE magyar elnökségi tagja nem is tudja, Csányi Sándor miért feltételezte ennek ellenkezőjét.
„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokban, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter.
„Ahol csak lehet, gyorsítjuk a beruházást" – erről állapodott meg a paksi atomerőmű-bővítés ügyében Szijjártó Péter az orosz energiaügyi miniszterrel, akivel telefonon beszélt, de ehhez elég korán kellett kelnie.
A külgazdasági és külügyminiszter Havannában konkrét együttműködési projektekről tárgyalt.
A külügyminiszter szerint nagyszerű nemzeti kezdeményezés volt a 2017-es olimpiai pályázat.
Arról kérdezték a külügyminisztert, ha annyira aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, hajlandó lenne-e lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban.
A külügyminiszter beszélt a Dzsudzsák Balázshoz fűződő barátságáról és arról is, hogy milyen jól vezeti Kubatov Gábor az FTC-t.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar energiabiztonság záloga most Szerbiában van.
A magyar külügyminiszter hivatalos levelében nem felejtett el megemlékezni Magyarország keleti nyitási politikájáról sem.
Szijjártó Péter az egyetlen olyan külügyminisztere az uniónak, akivel nem beszéltem február 24. óta – mondta Dmitro Kuleba.
Idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, a legnagyobb részük az elektromosautó-iparba érkezett – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A külügyminiszter egy podcastban azt mondta, egyértelműen vége van az olcsó orosz gáz időszakának Európában.
2023-tól két és félszeresére tervezi emelni az Adria-kőolajvezeték tranzitdíját Horvátország, ami a magyar kormány szerint a monopolhelyzettel való visszaélés, ezért Szijjártó Péter az Európai Bizottság közbelépését sürgeti.
Aggodalomra semmi ok: a magyar külügyminiszter ezt már telefonon egyeztette az orosz energiaügyi miniszterrel is.
Vang Ji kínai külügyminiszter azután állította ezt, hogy magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel tárgyalt.